Nem érdemes más alkalmazással kiváltani, jól tűri a szélsőséges környezeti körülményeket, egyetlen dologgal kell még foglalkoznunk: magával a fékkel. És amit nem győzünk hangsúlyozni, hogy a rendszeres ápolás fontos és szükséges. Fékes villanymotor esetében sincs ez másképp: az élettartama megnövelhető!

Hogyan kíméljük a féktárcsát fékes elektromos motor esetében?

A fék élettartamának növelése érdekében gyakran találkozunk frekvenciaváltós hajtásszabályzással, a motor fordulatszámának megállásig történő lecsökkentésére, ahol a fék már „csak” rögzítésre szolgál, nem maga a fék állítja meg a tömeget. Ezzel a megoldással a féktárcsa élettartama többszörösére emelkedik, ill. a kontrollált megállással a mozgatott berendezés dinamikus igénybevételét is csökkenthetjük.

Elég erős a fék?

A Chemplex kínálta villanymotorokon alkalmazott fékek mindegyike elég erős ahhoz, hogy a hajtáshoz kiválasztott motor teljesítményéhez megfelelő nyomatékkal (a motor nyomatékának általában kétszeresével) rögzítse a villanymotor tengelyét. A duplafékes kivitelek, amelyek némely szituációban kötelezőek (pl. színházi felfüggesztések) a motor nyomatékát akár 5-6-szoros biztonsággal is meghaladják.

Tipp: Fékes motor színházi alkalmazásoknál

Érdemes tudni, hogy színházi alkalmazásoknál, ahol a díszletek a színészek feje fölött vannak, az egyszeres működésű fékek helyett kötelező a duplafékes villanymotorok beépítése. Ezek a kivitelek a motor nyomatékát akár 5-6-szoros biztonsággal is meghaladják.