Idén egy igencsak izgalmas, egyben megható jubileumhoz érkeztünk: a Chemplex 20 éves fennállását ünnepeljük. Ennek okán diktafonvégre kaptuk két alapító tulajdonosunkat és feltettünk nekik néhány izgalmas kérdést múltról, jelenről és jövőről. Ebben a cikkben Kiss László válaszait olvashatjátok kihívásokról, tapasztalatokról, elismerésekről és persze arról, hogy milyen jövőt lát maga előtt a következő 5-10 és 20 évben.
Talán kissé közhelyesen hangzik, de a Chemplex nemcsak egy vállalat, hanem igazi család, ahol az alapítók szenvedélye és szakértelme a garanciája a mára hozzánk társított kiváló minőségnek és megbízhatóságnak. De vajon honnan jött ez a cégkultúrát átható szenvedély és motiváció? Ebben az interjúban többek között ennek próbáltunk utánajárni.
- Nevezetes nap volt 2003. április 2-a: ekkor alakult meg a Chemplex. anno miért döntöttetek a cégalapítás mellett? Milyen volt az indulás időszaka és az azt követő első 3-4 év?
Az alapítás idején a 20-as éveink végén jártunk, a közel a 30-hoz. Fiatal emberként, ifjú mérnökként, tele ambícióval és lehetőségekkel, iparági lehetőségeket láttunk. Én magam a saját utamat szerettem volna járni, nem akartam mástól, például a munkáltatómtól függeni, önállósodni szerettem volna. Annak a lehetőségét akartam megteremteni, hogy direkt hatással legyek a saját életemre. Ebben Sándorral egy irányban mutattak a vektorok, úgy éreztem, hogy ez az igény nála is maximálisan megvan. Ez adott nekem óriás lökést ahhoz, hogy megragadjam a lehetőséget és megcsináljam azt, amiről gyerekkoromban ábrándoztam.
Az indulás időszaka kihívásokkal teli volt, akkoriban Magyarország még nem volt az Európai Unió tagja, csak 2004 májusában vált azzá. Emiatt az áruforgalom, a fizetéssel és számlázással kapcsolatos kihívások megnehezítették a helyzetet és az sem volt kisebb kihívás, hogy kétfős vállalkozásként stabil céget és partnerkört építsünk fel, teljesen a nulláról.
Arra különösen büszke vagyok, hogy kétfős vállalkozásként mindent a nulláról építettünk fel, anyagi bázis és óriási pénzügyi erőforrások nélkül. Mondhatjuk azt, hogy a saját zsebpénzünkből spóroltuk össze az értékesítendő berendezések vételárát, amit aztán külföldre utaltunk és vettünk rajta termékeket, vagy Magyarországon gyártattuk le és azután értékesítettük őket. Maga a finanszírozás is kihívás volt, de töretlen volt a kitartásunk és ez idővel meghozta az eredményt.
- Szerinted mik voltak a Chemplex legfontosabb mérföldkövei az elmúlt 20 évben?
Ezt megnézhetjük szervezeti oldalról, versenytársi vagy iparági oldalról is. Véleményem szerint a kétszemélyes vállalkozásból először mikrovállalkozássá, majd kisvállalkozása válni volt az egyik legnagyobb kihívás. Erre kb. 2007-ben került sor, ez nagyon fontos mérföldkő volt. A másik mérföldkő az, hogy megfeleljünk az erős versenytársi mezőnynek és az iparág által állított magas követelményeknek.
20 év alatt rengeteget változott a technológia, rengeteget fejlődött akár a nyugat-európai vagy a nyugati világban a működési környezet, valamint az ahhoz kapcsolódó elvárások. Ezeket megugrani szintén fontos mérföldkő volt. De ide számítanám azt is, hogy az idei évvel együtt most már harmadik évben sikerül a nagyjából 1,3 milliárd forintos árbevételt elérni úgy, hogy az megfeleljen tulajdonosi elvárásainknak, a célzott profitot is elérjük.
Ha jól emlékszem 2021-ben történt meg először, hogy az 1 milliárdos árbevételt átléptük. Ilyen mérföldkő volt a vezetői kör megalkotása, felépítése és működtetése. Erre 2014-ben került sor, amikor az év végén úgy döntöttünk, hogy egy igazi szervezetet kovácsolunk a Chemplexből. Akkor még szinte csak annyian voltunk, mint ahány vezetőnk. Dedikáltuk nekik az adott területhez kapcsolódó felelősséget, ennek megfelelően kiépültek a vezetői posztok, és utána ebbe a szervezeti felépítésbe kellett integrálni a kollégákat.
- Mi az a 3 sikertörténet / eredmény, amire a legbüszkébb vagy ebben a 20 éves intervallumban?
I. Arra rendkívül büszke vagyok, hogy 2008-ban kialakítottuk a jászberényi bázist a budapesti mellett, és ezzel a lépéssel egy európai piacon vezető szerepet betöltő hajtóműgyártó akkreditált és teljesen magyar tulajdonban lévő összeszerelő-központjává váltunk. Fontos fegyvertény ez, mert nemcsak Magyarországon, hanem a komplett közép-európai régióban, tehát a szomszédos országokban sincs ilyen jellegű összeszerelő központja az olasz MOTOVARIO-nak.
II. Amire szintén büszke vagyok, az a folyadék és porkezelési üzletágunk iparági dominanciája, nagyon szép eredmény, hogy ezen a területen az elmúlt 2-3 év során piacvezetővé váltunk. Úgy gondolom, hogy ebben jelentős szerepet játszott az, hogy a mérnökeinken keresztül ráhatással vagyunk a gyártásra, a szerelésre, a kivitelezésre, értékesítésre, nem pedig közvetítő cégeken keresztül dolgozunk. A vevőink számára ez képviseli az igazi hozzáadott értéket.
III. A harmadik büszkeségem, ami kifejezetten hozzám köthető, hogy az elmúlt 15 év során kiemelt partnereinken keresztül az ország legnagyobb színházi hajtástechnikai beszállítóivá és szereplőjévé váltunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az ország nevesebb kulturális intézményeinek beruházásait viszik a nagy kivitelező cégek és beruházók, ahhoz kapcsolódnak különböző gépgyártók, akik a színháztechnikai berendezéseket és technológiákat megtervezik, illetve legyártják. Mi ezekbe a technológiákba a hajtóműveinken és a hajtástechnikai megoldásainkon keresztül kapcsolódunk be úgy, hogy biztosítjuk nekik a hátteret, magát a terméket, a szaktudást, a tervezési fázisban, a kiválasztási fázisban, az üzemeltetési fázisban, illetve a szervízben egyaránt. Az ilyen jellegű haza beruházások hajtástechnikai beszállításának 70-80%-a tőlünk származik, ami komoly elismerés.
- Megfordítva az előző kérdést, mi volt a 3 legnagyobb kihívás, amivel szembe kellett néznetek? És hogyan oldottátok meg őket?
Ami folyamatos kihívásokat illeti, az a műszaki elvárásoknak való megfelelés, azaz kiváló minőségben és megbízhatóan szolgáltatni. Ez mindig is jellemezte a cégünkkel szemben támasztott követelményeket. Az erős versenytársi mezőnyt már említettem, ugyanakkor megvan és megvolt a piac nyitottsága a Chemplex irányába, hiszen bizalmat tudtunk kiépíteni.
Egyébként pont a marketing és a PR volt még kihívás, az ismertté és elismertté válás folyamata. Emellett a 20 év alatt volt két nagyon komoly krízis, az egyik a 2008-2009-es válság, illetve a 2020-as pandémia, és annak a mai napig érezhető hatása.
A bankrendszer és a finanszírozás összeomlott, ezáltal a beruházások is megszűntek, tőkeszegény volt a környezet. Mindenki húzta, halasztotta a beruházásokat, nehéz volt olyan projekteket nyerni, amivel profitábilisan tudott működni a cég. Mi erre a piaci tendenciákkal szembemenő választ adtunk, mert felpörgettük az értékesítést és a marketinget. Mintha 21-eztünk volna, 19-re lapot kértünk. Amikor mindenki visszavágta a marketing és értékesítési költségeit, akkor pont erre a területre invesztáltunk több erőforrást.
A pandémia idején pedig a gyors átállással, home office-szal oldottuk meg a problémát. Szerencsére a rendszereink erre alkalmasak voltak, mert 2014-től már eleve úgy építettük fel a Chemplex működését, hogy az flexibilis és kollégacentrikus munkahelyet eredményezzen. Ezáltal 3 nap alatt átálltunk, a szervezet működése magas kontroll mellett tovább folyt. Az értékesítés feszesen tartása elengedhetetlen volt. Komoly energiákat kívánt a csapatot távvezérlésben motiválni. El kellett hinnünk – és ez így is volt- , hogy stabil lábakon állunk és megyünk előre. Nagyon komoly kihívás volt, de sikerült megoldanunk a helyzetet. Minden kollégára számíthattunk, ahogy ők is ránk.
- Visszatekintve az elmúlt évekre, szerinted mi a Chemplex sikerének titka? Mi biztosítja a folyamatos fejlődést?
Az egyik legfőbb kulcs Sándorral a tulajdonostársammal való egyetértés és töretlen szövetségünk. Ez egyébként kifejezetten példaértékű, hogy 20 éve töretlenül, vállt vállnak vetve tudjuk fejleszteni a Chemplexet, barátként is. Ez fontos kulcsa a sikernek, amit üzleti klubokban beszélgetve is elmondunk. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a feleségem és a családom komoly támogató hátteret biztosít ehhez, így tulajdonosként magabiztosan mehet az ember előre. Szeretetben, békében éljük meg az együtt töltött időt.
Visszakanyarodva az üzlettársi viszonyra, mindkettőnkben megtalálható fejlődni akarás és az a képesség, hogy ennek érdekében jelentős energiákat tudunk mozgosítani. Az ugyanis egy dolog, hogy valakinek szándékában áll valamit megtenni, ám ha azt a cselekedetei nem példázzák, nem igazolják, akkor egy helyben toporogsz vagy hanyatlásnak indulsz. A harmadik tényező, hogy a sikerhez kell egy jó csapat, illetve, hogy a cég teljes kollektívája ugyanazokat az értékeket vallja. Csapatépítés terén komoly kihívások voltak az elmúlt 1 éves időszakban, ebben nagy szerep jutott az inflációnak és a jelentős gazdasági környezet változásának. Nagy erőket mozgósítva mára stabilizálódtunk, megvannak a kulcsembereink és folyamatosan tervezzük a jövőt. Nem titok, a következő 10 éves működési tervünkön dolgozunk.
- Mit jelent neked személyesen a „Magyarországon minden gép működjön” szlogen?
Ez egy nagyon jó kérdés! Már nem emlékszem pontosan, hogyan pattant ki a fejemből ez a szlogen, de kellett hozzá megfelelően magas érzelmi töltődés az ipar szeretetét illetően. Ahogy napvilágra hoztam, kollégáim tetszését is elnyerte és úgy látom, tudtak vele azonosulni. Számomra azt jelenti, hogy úgy legyünk jelen az ipar mindennapjaiban, hogy azzal az ország gazdaságát erősítjük. Stabilizáljuk, folyamatosan fejlesztjük, mert, ha minden gép működik, akkor produktivitás, termelés van és ahhoz eredmény is társul.
Mindenkinek alapvető érdeke, hogy eredményt állítson elő, ne csak tessék-lássék dolgozzon, hanem állítsa elő azt, amiért a hivatásában dolgozik. Személy szerint a Magyarországon minden gép működjön azt jelenti, ha minden gép működik, eredmény születik. Ez a fő motivációm, mert ezzel jobbá tesszük magunk körül ipari környezetünket, ami kihat az egész társadalomra.
- Hogyan látod a Chemplex következő 20 évét?
Említettem már az elkövetkezendő 10 évet célba vettük. Azt gondolom, hogy a két fő területünknek – a hajtástehcnikának és a folyadék/porkezelési technológiaknak – továbbra is lesz létjogosultsága, ugyanakkor új területekre is szükséges belépnünk. Fontos az új nézőpontok bevonása, hiszen a körülöttünk lévő világ folyamatosan változik. Az él túl, aki képes a változásokra, aki a legnagyobb mértékű változást tudja, akár a szervezetén, akár az iparágban végrehajtani.
Úgy gondolom, a legnagyobb kihívás, a sok ismeretlen változás lekezelése, és az azokra adott reakció. Nemcsak az emberek, de a szervezetek is elérnek kompetencia plafonokat, amiket elérni nehéz, de méginkább nehéz átlépni, megugrani. Viszont mi tervezünk, megvan az egyetértés és a bizalom, illetve van tér a terjeszkedésre, ami a Chemplex jövőjét is biztosítja. Hatékonyabbá kell válni, továbbá az üzleti partnerkapcsolatokra, szövetségekre kiemelt szerep hárul majd a jövőben. Kollégáimat mindig arra tanítom, hogy építsenek bizalmat.
Egyszerű a képlet: ha bíznak benned, akkor az ügyfelek adnak feladatot és abból lesz eredmény. Emellett kulcsfontosságú az automatizálás irányába fejlődni, a digitalizációval javítani a szervezeten belüli hatékonyságot. Bizonyos tevékenységeket összevonni vagy akár szegmentálni, de a mérés elengedhetetlen. Amit mérsz, azon figyelmed van, és amin figyelem van, az fejlődik. Tulajdonosként fontos látni annak erejét, hogy olyan jövőképet és perspektívát adj a kollektívának, amivel együtt közösen sikeresebbek lehetünk.
Kiss László
hajtástechnikai szakértő, a Chemplex Kft. tulajdonosa