Négy óra. Honnan jött ez a négy óra?

Tedd fel a kérdést egy üzemben, és a legőszintébb válasz az lesz, hogy valaki egyszer beírta, és azóta senki nem merte elvenni belőle. A fix keverési idő a technológia nagykabátja: a leghidegebb napra szabták, és azóta egész évben hordjuk.

Számoljunk, mert ebben a részben végre pénz van.

A recept négy órát ír elő, a keverő teljesítménygörbéje viszont a harmadik és fél óránál ellaposodik. Onnantól a gép jár, de nem dolgozik. Napi két batch-nél ez napi egy óra, kétszázötven munkanappal kétszázötven óra gépidő egyetlen gépen. Ahol a görbe nem fél, hanem két órával hamarabb lapos, ott szorozd néggyel. A saját számaiddal két perc alatt kijön, nem kell hozzá elhinned semmit.

A végpont nem időpont

A keverési végpont annyit tesz, hogy a felvett teljesítmény meredeksége, a kW/percben mért változás, egy küszöb alá esik, és ott is marad.

Az „ott is marad” a fontosabbik fele. Lapos egy görbe pillanatokra attól is, hogy valaki épp nem adagol semmit. A végpontfeltétel ezért mindig két számból áll: egy küszöbből és egy időablakból. Öt perc alatta, akkor kész.

A meredekséget pedig ne két szomszédos mérési pont különbségéből számold, mert abból csak a zaj lesz nagyobb. Illessz egyenest egy öt perces ablakra, és annak nézd a dőlését. Mindkét szám receptúránként más, és azokból a referenciagörbékből jön, amiket az előző részben gyűjtöttünk.

Mi kell hozzá, és hol van a pénz

Itt már nem elég a frekvenciaváltó kijelzése. Kell egy erre a célra készült motorteljesítmény-távadó, ami feszültséget és áramot is érzékel, és ebből valódi hatásos teljesítményt számol. Ez kis terhelésnél számít, márpedig a végpont pont ott van.

Egy ilyen műszer jellemző pontossága a végkitérés fél százaléka. Egy 15 kW-os motornál ez plusz-mínusz 75 watt, és itt van a módszer kemény határa: ha a hajtás túl van méretezve, és a folyamat jele pár száz wattnyi, akkor a műszer felbontása akkora, mint maga a jel. Ott ez a szint sem segít, akármennyit költesz rá.

A távadó néhány százezer forint, és csak analóg jelet vagy Modbust ad, kapcsolási pontot nem. A végpontlogika tehát a vezérlésben lakik. És itt van a pénz nagyobbik fele: a küszöböt és az ablakot minden receptúrára külön kell beállítani és visszamérni, minden új terméknél újra. Az előző szinten az adatgyűjtést egyszer üzemeltük be. Ennek viszont gazdája kell.

A gombot nem a gép nyomja meg

Legalábbis nem először. Elsőre annyi történik, hogy a kezelőfelületen kigyullad, hogy a feltétel teljesült, és az ember dönt. Az, hogy a vezérlés magától zárja a batch-et, akkor jöhet, ha hónapok adata mutatja, hogy a jelzés megbízható. Validált gyártásban még akkor sem, amíg a technológiai utasítás nem követi.

Aki ezt a két lépcsőt egyben lépi meg, az nem időt spórol, hanem kockázatot vásárol.

Nem elég, hogy lapos. Az is kell, hol lapos

Lapos görbét nem csak a kész batch ad. Ugyanilyen szép lapos a lefutás, ha leállt a keringetés, ha leülepedett a szilárd fázis, vagy ha a keverőelem már nem dolgozik, mert meglazult, letört, vagy megcsúszott a tengelykapcsoló. Megszorulásnál viszont nem lapos lesz a görbe, hanem felugrik, akár túláramig.

Ezért nem a laposság a kérdés, hanem a magasság. Ha a referenciasávon belül laposodott el, akkor végpont. Ha jóval alatta, akkor a gép nem végzett, hanem abbahagyta.

Egy univerzális küszöb beállítása minden receptúrára egyébként ugyanaz a hiba, mint a fix idő. Csak drágább műszerrel.

Amit nem mérünk, azt beállítjuk

A hőmérsékletet mérjük és szabályozzuk. A nyomást mérjük. A fordulatot, a tömeget, az áramlást mérjük. A keverési idő az egyetlen technológiai paraméter, amit a legtöbb helyen máig csak beírunk egy mezőbe, és onnantól az a valóság.

Nem azért, mert nem lehet mérni. Hanem mert azt a négy órát még soha nem kérdezte meg senki.

A következő részben arról lesz szó, mi van akkor, ha a motor felől már nem látni eleget, és oda kell menni a tengelyhez.

Sipos Sándor

Vegyipari gépek, folyadék- és porkezelési technológiák szakértője