Hogyan fog 2020 tavasza bevonulni a történelemkönyvekbe? Az kétségtelen, hogy a vírusról, de még inkább annak a gazdasági következményeiről lesz majd bennük pár oldalnyi olvasnivaló. Amikor egy nanolény megnyomta a reset gombot, mindenki behúzta a féket, de kisütött a nap, eltűnt a légszennyezés, cserébe családok maradtak munka nélkül. Vajon lesz majd olyan interpretálása ennek az időszaknak, hogy „a harmadik világháború”?


Reseset gomb a nagyvilágban

Hogyan fogunk mesélni az unokáinknak arról, amikor a mindig turistáktól hemzsegő Budapest dermedten üressé vált? A kihívásról, amikor egyetlen hétvége alatt zártak be az oktatási intézmények, és tanulók tízezreit próbálták a tanárok (az otthonukból dolgozó szülőkkel összefogva) online tanítani. Hogy pár hét alatt kontinensek iparágai álltak le egy új vírusra hivatkozva, amit SARS-CoV-2-nek hívtak.


Amikor a külföldi beszállítóim (többségük stabil, nagy múltú nyugat-európai cég) egymás után jelentették be, hogy az alkalmazottaik biztonsága érdekében húzzák le a rolót bizonytalan időre, majd az ország legnagyobb gyárai egymás után állították le a termelésüket, és sok kkv is követte őket. Milyen távolinak tűnik már most is az, amikor még láttunk előre, nemcsak hetekre vagy hónapokra, hanem – ahogy hittük – akár évekre! És tudtunk tervezni.



Régóta írok szakértői cikkeket erre az oldalra, a TechMonitor utolsó oldalára, és megosztom veled a legizgalmasabb kihívásaimat. Hozom a témákat, a tanulságokat az esetekről, amelyekkel ti, az ügyfeleim kényeztettek: volt már szó gigantikus hajtóművekről, frekvenciaváltók programozásáról, kompakt és moduláris villanymotorokról, sőt néha még tréfásra is vettem a hangom, és írtam nektek horoszkópot, vagy pironkodva meséltem a még kezdő cégem bakijainak tanulságairól.


Természetesen most is várta a lapzártát néhány téma, de valamiért egyik sem akart megfelelően érvényes lenni.


Írhatnék ipari fogaskerekes hajtóművekről,

amiknek hamarosan nagy szerepük lesz a mezőgazdaságban is,


vagy arról, hogy katalógusba rendeztük a hazai ipar leggyakrabban használt keverőberendezéseit,(gepeink.chemplex.hu)

és ecsetelném, mekkora gigantikus előny ez számodra, mert megspórolod a tervezési időt.


Vagy felhívhatnám a figyelmed arra, hogy nézd át a gyártósort, ha áll a te vállalatod is, hiszen ennek is most lenne itt az ideje, már ha az újraindításnál 120%-on akarsz termelni.

Thanos csettintett

Biztathatnálak arra, hogy vedd elő a megvalósítandó ötleted, hiszen sosem találtál rá időt, kérhetnélek arra (és természetesen kérlek is), hogyha a terveidhez, ötleteidhez hajtóművek kellenek, akkor keress meg, de most nem akaródzik ezzel foglalkozni.


Tartok attól, hogy a bennem buzgólkodó, csillogó szemű, lelkes mérnök naivnak tűnne a szemedben, ha ilyen tanácsokat adnék most neked. Nem tudom ugyanis, milyen idők állnak előttünk. Kicsit a bőrömön vélem érezni, amikor a Marvel Végtelen Háború utolsó jelenetében Thanos csettintésére megváltozott minden, és semmi sem maradt olyan, mint azelőtt volt.


Érzéketlenné vált a világ azok iránt a dolgok iránt, amelyekért korábban rajongott. Ezért úgy döntöttem, várok. A csettintés hangja még nem érte el a fülemet. Átmenetileg egy tépelődő hajtóműszakértő leszek: a zenész sem mindig játszik a hangszerén, és a szakács sem főz egyfolytában. Van úgy, hogy várnak és figyelnek. Így teszek most én is.


Téged pedig, Kedves Olvasó, arra kérlek, hogy a következő lapszámban nézz majd vissza ide, addigra talán színre lép Bruce Banner, és visszahozza az életet. Van még pár hajtóműves történetem, amit meg szeretnék osztani veled, és vár még rám néhány száz üzem, ahol a tanácsaimra lesz szükség.


HIBERNÁLVA 2020 – ÉS A TE SCI-FID CÍME MI LENNE? from László Kiss

A hajtástechnikai szakértői sorozat korábbi részei

Kattints a címre!

Útvonalterv ezeröcsivel Moszkvába - és vissza

A hazai gépipar aknái - Gépipari problémakutatás

Egy teljesen más hang

Kívántasd magad!

Talán nem gondoltál rá, de minden ilyen esetven lopsz!

Vigyázz, mert bekavarok!

Bezzegelek egy kicsit! Kockás füzeted van legalább?

Ha fordítva ülsz a lovon az ág sem csaphat pofán! Avagy hogyan lehetsz etikus beszállító

Tudod mi a menő? Ha célgépépítő vagy és nem húzol szerelőnadrágot!

Építs pöpecül működő gépeket és formáld az ipart!

Te élvezed, amit csinálsz?

Ahhoz, hogy az álmodból gép legyen - kell egy szaki!

Merj nagyot álmodni - 2.rész

Merj nagyot álmodni - 1. rész

Mit tenne, ha látná, hogy billeg az autója a szerviz emelőjén?

Úgy kell az AC-fék a villanymotornak, mint az agyunknak egy jó ásítás

Hol van elemében igazán a csigahajtómű?