Amint vetsz, úgy aratsz!

Csak úgy dolgozhatsz gondosan, ha a mezőgazdasági géped / gépeid kifogástalanul működnek.

Nézzük meg közelebbről a homlokkerekes hajtóművet. Ahol lánc hajtás van pl.: szállítócsiga, cellás adagoló, ott egyértelműen nagy segítségünkre van.


Először is tisztázzuk, az első szempont a kialakítás. A homlokkerekes hajtómű kihajtótengelye párhuzamos a motor tengelyéhez viszonyítva, ebből eredően azokba a gépekbe célszerű leginkább beépíteni, ahol a meghajtott tengely vonalában, vagy azzal párhuzamosan áll rendelkezésre hely a hajtómű számára.

A rendelkezésre álló hely, meghatározza a hajtómű és az általa forgatott tengelyt összekötő hajtáselemeket is. Egytengelyű elrendezésről beszélünk, tehát leggyakrabban valamilyen tengelykapcsoló (pl. csillagelemes, gumidugós, héjas stb.) a következő elem a hajtásláncban. Tehát a hajtómű kiválasztása után tovább kell lépni és a következő elemet is ugyanilyen körültekintően kell megválasztani.

Talpas és/vagy peremes?

Az iparban általánosan elterjedt egyenes elrendezésű homlok-fogaskerekes hajtások között van olyan sokoldalú készülék, amely talpas és/vagy peremes házkialakítással érhető el, attól függően, hogy a meghajtott gépegységre melyik felfogatás célszerűbb.



Miért éri meg?

A gépgyártók az ár és kis tömeg miatt sokszor csigahajtóműveket alkalmaznak. Ebbe olcsó befektetni, de vegyük figyelembe, hogy például egy aluházas homlokkerekes hajtómű az alacsony tömeg és a magas (95-97%) hatásfok miatt kedvező üzemeltetést tesz lehetővé.


Azaz a csigákhoz képest akár 30-40%-kal kevesebb elektromos energiát igényelnek, ami folyamatos üzemben, évi 300-350 napot tekintve jelentős megtakarítás.


Nem éri meg rövid távon gondolkodni. Ahogy vetünk, úgy aratunk, szóval érdemes gondosan hozzáállni a kiválasztáshoz, akár cseréhez, felújításhoz, hogy aztán hosszan arathassuk a babérokat.


Remélem tudtam segíteni! Add meg itt a pontos igényeidet és 24 órán belül küldjük a szakértői ajánlattal!



Hamarosan jelentkezem újabb szakértői cikkekkel a Techmonitor magazinban is! Addig is kitartást kívánok a mezőgazdaságban dolgozóknak, akik ebben a rendkívüli időszakban is állják a sarat!


Kiss László


A Te hajtástechnikai szakértőd