- info@chemplex.hu
- +36 1 347 0682
- +36 70 625 2363
Iparág
Szakterület
Szolgáltatás
Év
A Chemplexen belül nagy hangsúlyt fektetünk a karbantartás és az időben elvégzett gépszervíz folyamataira. Elvégre a szlogenünk nem véletlenül az, hogy „Magyarországon minden gép működjön!”. Különösen igaz ez a hozzáállás akkor, amikor az általunk forgalmazott gépekről van szó.
Élelmiszeriparban tevékenykedő ügyfelünknek 8 évvel ezelőtt adtuk azt a 2,5 tonnás porkeverő berendezést, amit azóta is előszeretettel használ fel az aromagyártás során. Annak érdekében, hogy maximálisan és hosszú távon ki tudja használni a gépben rejlő potenciált, 2 évente egy teljeskörű karbantartás vár a „kicsikére”.
Ennek a nem elhanyagolható folyamatnak házon belül megvan a maga szisztémája, amely kitér arra, hogy minden egyes karbantartás alkalmával milyen egységeket hogyan ellenőrzünk; illetve mikor, milyen üzemóra elteltével kell cserélni az alkatrészt. Ehhez a listához adódik hozzá az, hogy ügyfelünknek mire van elsősorban szüksége.
Természetesen minden egyes karbantartást megelőz egy előzetes felmérés, amelynek során működés közben megvizsgáljuk a berendezés főbb egységeit. Ilyenkor leginkább azt nézzük meg, hogy van-e bármilyen rendellenes hang, túlmelegedés, működési anomália. Megkérdezzük az ügyfelünket is arról, hogy tapasztalt-e bármilyen problémát, amit ki kell vizsgálni.
A legnagyobb kihívás ahogy az esetek többségében, most is az idő volt. Egy ilyen kaliberű gép esetében átlagosan 2 évente iktatunk be egy tervezett karbantartást, ami általában 2 napot vesz igénybe. Bár a 48 óra soknak tűnhet, a porkeverő berendezés nagyságához mérten rengeteg a tennivaló. Végül is, egy brutális méretekkel rendelkező gépről van szó és a célunk az, hogy a következő 2 évet is probléma nélkül hozza le, optimális működési teljesítmény mellett.
Ennek okán nemcsak a „logikus” vagy a gép életkorából adódó problémákra kell alaposan felkészülnünk, hanem az előre nem látható esetekre is, hogy a lehető legjobban felkészítsük a gépet a következő termelési periódusra.
Gondoljunk csak bele, mekkora vállalás ez, hiszen többek között olyan feladatokat kell rövid idő alatt végrehajtani, mint az olajcsere, a hajtómű ellenőrzése, a motorok ellenőrzése és javítása, illetve zsírzása.
De ott van még példának okáért a tömítések ellenőrzése, cseréje és javítása, a mérlegcella ellenőrzése, a csapágyak ellenőrzése és zsírzása, a vészkör ellenőrzése, vagy épp a pneumatika ellenőrzése és javítása, a csavarok ellenőrzése, a vezérlő szekrény ellenőrzése, a szűrőbetétek cseréje, a csapok és szelepek ellenőrzése javítása, cseréje.
Egy szó, mint száz: első látásra-hallásra talán soknak tűnhet a 2 napos karbantartás, de ahogy látható rengeteg feladatot kell elvégezni viszonylag rövid idő alatt. Ezen folyamatok egyik részét sem szabad megspórolni, hiszen nemcsak a következő 2 év termelését alapozzuk meg a jól működő géppel, de a biztonságos és hatékony munkavégzéshez is hozzájárulunk vele.
A hetekkel korábban leegyeztetett napon megérkeztünk ügyfelünk telephelyére, az összes karbantartás és javítás elkészüljön a megbeszélt határidőre. Ezt a folyamatot úgy kell elképzelni, hogy alkatrészekkel és szerszámokkal, a javítás elvégzéséhez szükséges összes eszközzel megérkezünk a munkaterületre.
Először megtisztítjuk a berendezést a látható szennyeződésektől, felvételezzük a rendelkezésre álló adatokat, üzemórákat. Általában 2 fős csapatokban dolgozunk, mindig kell egy vezető szerelő, és egy másik kiváló kolléga, akire a segítő kéz szerepét rójuk. És kell is a segítség, hiszen minden munkafázis több lépésből áll.
Az olajcsere megkezdése előtt például ellenőrizzük a meglévő olajszintet, a szimeringeket és a tömítéseket, csak ezt követően kezdhettünk neki az elhasználódott olaj leengedéséhez. Miután ez megtörtént, egy egyszerű mágnessel megvizsgáljuk az olaj szennyezettségét, találunk-e benne fém szemcséket. Ezután eltávolítjuk a régi szimeringeket, megvizsgáljuk a csapágyak állapotát, kitisztítjuk a szimering fészket, majd bepréseljük az új szimeringet.
A gépszerviz következő lépéseként kicseréljük a záródugó tömítéseit és kezdődhet az új olaj betöltése a megfelelő szintre. Miután ezzel megvagyunk, ellenőrizzük a légző állapotát, majd visszatekerjük azt is. Ezt követően forgatáspróbával csekkoljuk a megfelelő, hibátlan működést.
Nagy vonalakban ezzel zárjuk le az olajcsere folyamatát, de ahogy fentebb is írtuk, ez csak egyetlen momentuma a komplett porkeverő karbantartásának. Ezen felül még rengeteg ellenőrzésre váró alkatrész és működés közben vizsgált folyamat vár ránk egy ekkora kaliberű gépszerviz során. Többek között ezért is érdemes mindig időben jelezni és időpontot egyeztetni velünk a gép hosszú távú megóvása érdekében.
Összességében elmondhatjuk, hogy a porkeverő berendezés valamennyi kritikus elemét rendbe tudtuk tenni. Azokat az elemeket, például a hajtóműveket és csapágyakat, amelyek karbantartást igényeltek célzott gondoskodásnak vetettük alá, míg a cserére váró alkatrészeket, például bizonyos tömítéseket minden további nélkül kicseréltünk. Felmértük és azonosítottuk azokat a kockázati elemeket is, amelyekre a következő karbantartás során kiemelt figyelmet kell majd fordítanunk.
Teljes sikerrel. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a következő, 2 év múlva esedékes karbantartást az ügyfelünk, már az aktuális munka teljesítési igazolásának aláírásakor egyeztette velünk.
© Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | Made by WPViking Agency