Laboratóriumi keverő

A laborkeverő berendezés sajátosságai

A laboratóriumi keverők egy gyártási folyamat kidolgozására készülnek, többnyire tesztüzemre használatosak. Segítségükkel tesztelhető és alakítható véglegessé az a technológiai folyamat, amely majd a termelés alapja lesz. A bizonytalan eredmény miatt, ezeket a teszteket jellemzően kisebb méretű, de hasonló geometriájú tartályokban, laborkeverők segítségével szokták elvégezni. Ez egy hasznos fázisa a termékfejlesztésnek, hiszen úgy lehet az éles gyártási körülményekhez hasonlatos feltételek mellett próbákat végezni, hogy negatív eredmény esetében sem kell jelentős mennyiségű selejt gyártmánnyal kalkulálni. A Chemplex Kft. által gyártott laborkeverő ilyen fejlesztési vagy tesztfeladatokhoz ad támogatást.

A Chemplex laboratóriumi keverő felhasználási területei

Mint szinte valamennyi termékcsoportunknál arra fókuszálunk, hogy a Megrendelőinket meghallgatva készítsük el keverőinket. Ezért minden laborkeverő a megrendelő partner termelési igényeinek megfelelően, az adott gyártási körülményeket figyelembe véve kerül ki műhelyünkből. Laborkeverő készülékeinket igényes kidolgozás, hosszú élettartam, és rugalmas testreszabhatóság jellemez. A Chemplex által gyártott forgó tengelyes laboratóriumi keverő leginkább festék és vakolatgyárakban támogatja a termékfejlesztést.

A Chemplex laborkeverő testre szabása, jellemzői

– Laboratóriumi keverőink maximálisan 50 literes tartályméretig használhatóak.
– A legnagyobb keverési teljesítmény: 2,2 kW.
– A laborkeverő eszközeink tervezését és gyártását abban a tudatban végezzük, hogy ezekkel a berendezésekkel kapcsolatban alapvető elvárás a széles működési tartomány, a kellékek sokfélesége és azok könnyű cseréje.
– A Chemplex laboratóriumi keverő könnyen telepíthető, akár 1 fázisú elektromos betáplálással is el tudjuk készíteni. Természetesen a berendezés ekkor is az iparban használatos háromfázisú megtáplálással üzemel, de az ipari áramot a Chemplex által készített kapcsolószekrény szolgáltatja.
– Széles kimenő fordulatszám tartomány. A pontos fordulatszám a laborkeverő kezelőegységén lévő fordulatszám szabályzóval a kísérlet által megkívánt értékre állítható.
– Számos kisméretű keverőelemet gyártunk, így a laborkeverő berendezéseinkkel az optimális gyártási eszközök kiválasztásában is segítünk.
– Mivel a laborkeverő gyártásakor sokszor nem látható előre a keverő edény mérete, így a berendezésekben felhasználható kisméretű tartály geometriája széles tartományban változhat.
– Vezérlési funkciók optimalizálása: elektronikus fordulatszám szabályozás, időzítő, edényérzékelés, illetve számos más funkció és kiegészítő kellék rendelhető.

Laborkeverőgép - Nézd meg működés közben!

Ajánlatkérés

Azonnal megveszem, irány a webshop!
Egyedi ajánlatot kérek!
Kérdésed van?

Hívj bizalommal az alábbi telefonszámon: +36 1 347 0682